technikai elemzés

Beborult az ég - Technikai elemzés

Gyülekeznek a viharfelhők a devizapiacon, borús a hangulat a kereskedők körében. Kisebb gyengülést mutat a forint a reggeli kereskedés alatt, és az euró is veszített értékéből a dollárhoz képest. Cikkünkben technikai megközelítéssel vizsgáljuk az aktuális fejleményeket.

Itt a fordulat? - Technikai elemzés

Kifulladóban van a lendület a világ tőzsdéin, és péntekre már teljesen kifogyott a szél a vevők vitorlájából. Egy erőteljes emelkedő hullámon lovagolnak a világpiacok már jó ideje, így érik egy korrekció, amelyre utaló jelzések immáron több grafikonon is kialakultak. A hetet az S&P500, a DAX és BUX indexekkel valamint az OTP grafikonnal indítjuk.

Adják a forintot - Technikai elemzés

Hosszabb távon egyértelmű trendek jellemzik a forint piacát, a rövidtávú fordulók pedig kedvező kereskedési lehetőségeket teremtenek. Cikkünkben arra világítunk rá, hogy pillanatnyilag mind az EURHUF, mind az EURUSD piacán a forintgyengülés irányába mutatnak a technikai jelek.

Kifogyóban a lendület - Technikai elemzés

Hiába az amerikai megugrás, tegnap már nem ragadt át az optimizmus az európai börzékre, este pedig már Amerikában is fogyóban volt a vevők ereje, így nem lenne meglepetés a fekete hétzárás. Ma reggel az S&P500, a DAX és BUX indexeket, valamint az OTP grafikonjait tekintjük át.

Bikaugratás - Technikai elemzés

Elég unalmasan telt tegnap az európai kereskedés, nem úgy a tengerentúlon! Nagyot ugrottak este az amerikai indexek, ami megpezsdítheti a mai magyar piacot is. A következőkben az S&P500 és BUX indexeket, valamint az OTP grafikonját tekintjük át.

A bikák nem hagyják magukat legyűrni - Technikai elemzés

A tegnapi kereskedés a korrekció jegyében telt az európai piacokon, Amerikában azonban napon belül szépíteni tudtak az index, ami jótékonyan hathat a mai magyar nyitásra is. Ma reggel az S&P500 és BUX indexeket, valamint az OTP és a grafikonját tekintjük át.

Ilyet ritkán láthatunk

Jelentős elmozdulás történt a hétvége alatt több devizapárban az ilyenkor szokásos, lanyha kereskedéshez képest. A rendkívüli mozgások okai a nagy horderejű hazai és nemzetközi eseményekben keresendőek, ezek hatásait elemezzük cikkünkben.

Meglepő fordulatok - Technikai elemzés

Változékony a hangulat a devizapiacokon, a fő párok szinte mindegyikében új lokális csúcsot vagy minimumot láthattunk tegnap. Cikkünkben az EURUSD és a EURHUF árfolyam alakulását vizsgáljuk a technikai elemzés eszközeivel.

Ellenálláshoz ért a forint - Technikai elemzés

A korrigáló BUX index, illetve a görögországi események a forintunk árfolyammozgásán is éreztetik hatásukat, és az EURHUF árfolyam több kulcsszintet is áttört az elmúlt órákban. A következőkben technikai szemmel vizsgáljuk meg. hogy mely szintek fogják meghatározni a forint mozgását.

Megtört a lendület - Technikai elemzés

Az elmúlt napok megugrása után kicsit korrigáltak az európai indexek, és mint látni fogjuk, több grafikonon rövid távú fordulóra utaló szignálok alakultak ki. Ma reggel a Dow Jones, a DAX és BUX indexeket, és a MOL grafikont vesszük górcső alá.

További izgalmak várnak ránk - Technikai elemzés

Még nem dőlt el, hogy a vevők vagy az eladók fognak felülkerekedni az EURUSD és az EURHUF piacán. Mindkét devizapár egy új lokális minimum után tesztelte az ellenállásokat, de áttörni nem tudta egyik sem, jelenleg is folyik a bikák és a medvék táborának erőpróbája. Technikai megközelítéssel keressük az árfolyamok kilengéseit mind felülről, mind alulról behatároló szinteket.

Nincs megállás! - Technikai elemzés

Az elmúlt másfél hét alapvetően a konszolidációról szólt a világ tőzsdéin. A pozitív folytatásra a sávból való kitörés adná meg a jelet a BÉT-en, ami egyben újabb csúcsratörést is jelentene. A hétkezdetre vonatkozóan bíztató szignál, hogy tegnap este Amerikában összejött a kitörés. A hetet a BUX a DAX és az S&P500 indexekkel indítjuk.

Mit hoz a nyuszi? - Technikai elemzés

Nagypéntek lévén a külföldi piacok egy része ma zárva tart, más országokban rövidített kereskedés folyik. Az ünnep előtt cikkünkben áttekintjük a hét eseményeit és a jövő hét kilátásait.

Érezhető az izgalom - Technikai elemzés

A múlt héten a dollár újbóli erősödése révén fontos szintek dőltek meg a legmeghatározóbb devizapárokban. A kitörés előtt több hetes konszolidációt láthattunk, így már igen nagy várakozások fűződtek az újra határozott irányt felvevő árfolyammozgásokhoz. Írásunkban nyomon követjük, hogy mi lett a sorsa a kitörésnek.

Itt a vége? - Technikai elemzés

A nagy szárnyalás után a hét eddig a korrekció jegyében telt a magyar piacon, amely teljesen természetes jelenség. Tegnap ugyan egy támaszhoz ért a piac, de az elmúlt hetek emelkedése után további lecsorgás nem lenne meglepő. Ma reggel az S&P500, a DAX és BUX indexeket valamint az OTP grafikonját tekintjük át.

Árgus szemmel lessük a szinteket - Technikai elemzés

A hétfő délelőtti kereskedés során a befektetők és spekulánsok keresik az irányt a piacon. Gyakran a hét elején kialakuló hangulat meghatározó a hét további részére is, cikkünkben keressük azokat a szinteket, melyek döntőek lehetnek.

Meddig vegyük a dollárt? - Technikai elemzés

Rendkívül fontos szintek dőltek meg a héten mind az euro-dollár, mind a dollár-jen keresztek árfolyamában, az elmúlt napok izgalmai után úgy tűnik rövid pihenőt engedélyez nekünk a piac, ugyanis konszolidációt láthatunk az elért szinteken. Várhatóan azonban csupán rövid ideig tart ez az állapot, a technikai elemzés eszközeit használva kísérletet teszünk fontosabb támasz illetve ellenállás szintek azonosítására.

Vasban a (ny)erő! (Technikai elemzés)

Itt a tavasz, a mezőgazdasági munkák ideje, csúcsra jár a tőzsde, a befektetők pedig keresik azokat a papírokat, melyekben még a legnagyobb lendület lehet. Cikkünkben amerikai és európai nehézgépgyártók részvényeiből szemezgetünk, latolgatva a szektor kilátásait.

A bikák megpihennek? - Technikai elemzés

Tegnap megtört az amerikai piacok lendülete, de egy fekete gyertya még nem hoz fordulót, így a korrekcióra váróknak még egy kis megerősítés kéne. Ma reggel az S&P5000 és BUX indexeket, az OTP és az MTelekom részvények grafikonjait tekintjük át.

Tarol a dollár - Technikai elemzés

Agresszíven léptek fel az eladók az EURUSD piacán, már a reggel folyamán 1.3415-ös szintig adták az eurót. Ezzel olyan hosszú távú szint tört meg, mely hetekre-hónapokra meghatározhatja a dollár, és persze az euró irányát is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.